Mit jelent a szó: anyám? Én nem is tudom. Ízlelgetem hát. Puha…, bársonyos…, orgonaillatú. Anyám főz, anyám mos, anyám takarít, anyám vigyáz rám, anyám játszik velem.

Ágyban fekszem, az influenza lázrózsákat éget arcomra. Mama kitartóan ül mellettem, fáradhatatlanul cserélgeti a vizes ruhát tűzforró homlokomon. Jó betegnek lenni. Anyám le sem veszi rólam tekintetét. Magán univerzumomban ezúttal csak én vagyok. Én, na és persze ő.

Az én mamám a legszebb a világon. Néha szigorú. Mint gondos kertész kedves fácskájáról, nyesegeti rólam a vadabbnál vadabb hajtásokat. Rossz gyerek vagyok. „Vásott kölyök!” – cseng most is a fülembe. Aztán valahogy mégis normális felnőtt válik belőlem.

Anyám alaposan megpakolja táskánkat, ha meglátogatjuk: kolbász, pucolt csirke, alma, déligyümölcsök. Ne éhezzetek kisfiam, mondja, pedig neki még nálunk is kevesebb a pénze. De mama, tiltakoznék, erre tuszkol ki bennünket, le ne késsétek nekem azt a vonatot!

Jön a hír, mama beteg. Most én ülök heverője mellett. Már egyáltalán nem gondolom: jó betegnek lenni. Az idő ólomlábakon jár. A várva várt orvos széttárja karját. Anyám félre hajtja fejét. Szemében áttetsző könnycsepp. Nem mozdul többé.

Tudj’ Isten, én azért bizonyos vagyok abban, ott ül most is egy felhő szélén, s figyel rám. Ott van asztalomnál. Álmomban beszél hozzám. Az én anyám! Én meg azon gondolkodom, mit is jelent ez a szó?