Önkormányzati közfoglalkoztatási programokat jutalmaztak a Belügyminisztériumban, Békés megyéből négy önkormányzat kapott támogatást.
A Belügyminisztérium az előző évekhez hasonlóan az idén is díjazásban részesítette azokat az önkormányzatokat, amelyek a közfoglalkoztatási programok megvalósítása során már évek óta kiemelkedő szakmai munkát végeznek.

A START Plusz 2016. díj ünnepélyes átadására 2016. december 1-jén került sor a Belügyminisztériumban. Az elismerő okleveleket Pogácsás Tibor a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára adta át a díjazottaknak. Békés megyéből az alábbi 4 önkormányzat kapott 5-5 millió Ft támogatást, a közfoglalkoztatás további fejlesztése céljából.

Kamut Község Önkormányzata évről évre megújuló ötleteivel, terveivel és folyamatosan bővülő tevékenységével nyerte el a támogatást. A díjat Balogh Imréné polgármester asszony vette át.

Magyardombegyház Község Önkormányzata a térségben egyedülálló kecsketartó tevékenysége, kecsketej feldolgozása, valamint a folyamatosan megújuló kreatív varrodai tevékenysége miatt lett díjazott. Az elismerést Dús Ildikó polgármester asszony vette át.

Szarvas Város Önkormányzata a közfoglalkoztatás kezdete óta számos értékteremtő- és helyi adottságokra épülő beruházás megvalósításában jeleskedett, mint például a Közfoglalkoztatási Központ és Termelői Bolt, a tanösvény, a zöldség- és gyümölcsaszaló létrehozása, mellyel kiérdemelte a támogatást. A díjat Babák Mihály polgármester úr vette át.

Sarkad Város Önkormányzata pedig mintaszerűen működteti a közfoglalkoztatási programjait. Elsősorban a mintamenza, valamint az önfenntartás érdekében létrehozott és működtetett önkormányzati bolt kialakításával és az új tevékenységek ellátására való törekvésükkel kerültek díjazásra. Az oklevelet Dr. Mokán István polgármester úr vette át.

(Békés Megyei Kormányhivatal, Foglalkoztatási Főosztály)