„A győztesek sohasem adják fel. Akik feladják, sohasem győznek. Rebu, Adri, Szücsi, Zsuzsi – Várunk haza titeket!” – hirdette a felirat a szombaton megrendezett mezőberényi jótékonysági labdarúgó tornán, amelynek bevételéből a mezőberényi női labdarúgó csapat októberben súlyos autóbalesetet szenvedett négy tagját és családjaikat segítik.
„Október 21., péntek. Fának ütközött egy gépkocsi Békés megyében, Kamut és Kétsoprony között. A balesetben ketten életveszélyes, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Az autóban fiatal lányok ültek, valamennyien a Mezőberényi FC tagjai és egy mérkőzésről tartottak hazafelé.”

A baleset híre megrázta nem csak Mezőberény, hanem az egész megye és az ország közvéleményét is. Csapattársaik egy emberként állnak azóta is a lányok mögött; aggódnak, szorítanak a felépülésükért. Ezért is rendezték meg a szombati programot, összefogva az értük aggódó szurkolókkal, támogatókkal és ellenfelekkel.

A hétvégi rendezvényre nagy nevekből álló csapatok jöttek el. A férfiak mezőnyében ott voltak a Békéscsabai Előre Öregfiúk, a Debreceni Öregfiúk.

Dankó Béla országgyűlési képviselő közben járására eljöttek a Parlamenti válogatott tagjai is, s persze a helyi öregfiúk sem hiányozhattak. A nézők újra láthatták, hogy a békéscsabai „aranycsapat” tagjai még mindig kiválóan látnak a pályán, a jobb szélén ismét ott zakatolt Mracskó Mihály, és az is rövid idő alatt kiderült, hogy Szarvas János még mindig remekül érzi a kaput. Dobi Róbert szólói élményszámba mentek, a kispadon pedig a csabai labdarúgás ikonja, Pásztor József ült segítőjével, Szenti Zoltánnal.

A debrecenieknél a Csabán is megfordult Váczi Zoltánnak és társainak tapsolhatott a közönség, a parlamenti csapatot pedig Csampa Zsolt helyettes államtitkár vezette. A Mezőberényi Öregfiúk több remek megoldással és nagy szívükkel tettek hozzá a torna sikeréhez.

A női mezőnyben pályára lépett a legjobb magyar csapatnak számító Ferencváros és a berényiek több közvetlen – jelenlegi vagy korábbi – riválisa, például a Nagymágocs, hogy segítsen. S persze a berényi hölgyek sem hiányozhattak a tornáról. Nagyszerű megoldásokból, fineszes alápörgetésekből, cselekből, sistergő bombákból pedig szintén nem volt hiány. Szombaton azonban még sem ez számított igazán…

Budai István, a Mezőberényi FC edzője lapunknak elárulta, valamennyi csapat azonnal igent mondott, amikor arról esett szó, hogy balesetet szenvedett lányok érdekében egy jótékonysági tornát szerveznének.

– Külön érdemes szólni a Ferencvárosról, amelynek vezetői és játékosai a kezdetektől felsorakoztak a jó ügy mellé. Nagyon sokat jelent, hogy eljöttek Mezőberénybe – ecsetelte. A sportember kérdésünkre elmondta, hogy a négy balesetet szenvedett lány állapota a korábbiakhoz képest sokat javult.

Ketten jelenleg is a Budakeszin található rehabilitációs központban gyógyulnak, felépülésük még több hónapot vesz majd igénybe.

Medencetörést szenvedett játékosukra legalább féléves gyógyulási időszak vár még, a negyedik lány, aki bokatörést szenvedett, már ott lehetett a pálya szélén a társaival, sőt nem csak ott...

Budai István kérdésünkre elmondta, hogy valamennyiüknek nagyon nehéz volt feldolgozniuk a baleset tényét.

– Három héttel a történteket követően egy békéscsabai pszichológus nő is eljött hozzánk, és beszélgetett a lányokkal – fogalmazott. – Személyesen engem is nagyon megviseltek az események, hiszen a játékosok olyanok nekem, mintha a saját gyerekeim lennének.

A segíteni akaró emberek a jegyek és a támogató jegyek vásárlásával segíthettek, de különböző relikviákra is lehetett licitálni.

Dörnyei Balázs, a Ferencváros női csapatának edzője hangsúlyozta, az FTC egy olyan klub Magyarországon, amelynek kötelessége odaállnia egy ilyen fontos ügy mellé.

– A játékosok a szabadságukat töltik, mégis egyértelmű volt eljövünk felnőtt- és utánpótlás válogatott sportolóinkkal Mezőberénybe. Ez egyetlen percig sem lehetett kérdéses – szögezte le.

S ha már Ferencváros. A mezőberényi lányok a zöld-fehérek elleni mérkőzések ellen büntetőhöz jutottak, amelynek elvégzésére pályára lépett az októberi balesetben bokatörést szenvedő Egri Zsuzsi, aki értékesítette is a lehetőséget. Szépítő gólja pedig a remek sportgesztus mellett üzenet volt lábadozó társainak is, hiszen „a győztesek sohasem adják fel.”

Nem az eredmény számított

A díjakat átadó Siklósi István, Mezőberény polgármestere kifejtette, városuk egy olyan jó hangulatú tornának adott otthont, amelyen nem az eredmény volt a lényeges, hanem az, hogy egymás kedvéért és a négy balesetet szenvedett lány érdekében léptek pályára a csapatok.

– A jótékonyság mellett fontosnak érzem azt is, hogy a sportbarátok egyértelműen jelezték a sérült játékosoknak, hogy mellettük állnak – ecsetelte. – Abban bízom, hogy jövőre újra megrendezhetjük a tornát, akkor már úgy, hogy mind a négy lány is pályára léphet.