Békéscsabán és Gyulán is az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire emlékeztek az elmúlt napokban. Gyulán emléktáblát avattak a hatvan évvel ezelőtti sortűz emlékére, a megyeszékhelyen, az Andrássy úti Társaskörben különleges kiállítással idéztek meg a korszakot.
Hétköznapi emlékezet címmel nyílt tárlat pénteken este Békéscsabán, az Andrássy úti Társaskörben. Zsótér Mária, a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány elnöke elmondta, a két részben bemutatott kiállításon több generáció élményanyaga találkozik az egyébként is különleges épület titokzatos padlásán és pincéjében.

– Az ingatlan vélhetően 1896-ban épült, rá hatvan évvel történtek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei, most, újabb hat évtizeddel később pedig mi emlékezünk az akkor történtekre – ecsetelte a szakember. 

– Persze mindez egy szubjektív megemlékezés, miközben azok az emberek, akik részt vettek a programban, mindannyian elkötelezettek és elhivatottak a saját területükön, és ez adja a tárlat értékét is.
Zsótér Mária kitért arra, hogy valamennyi korosztály számára érdekes lehet a kiállítás, ahol ott sorakoznak egyebek mellett a felajánlásból kapott régi bútorok, telefonok, korabeli újságok, a hétköznapi élet tárgyai – az egyszerű alumínium kanáltól a bőrkabátig. Mindennek illata van, a tárgyak pedig beszélnek a letűnt korról.

A pincében a korszakban készült különleges felnagyított fotókat is megtekinthetik az érdeklődők. A képek kiemelik az embereket, követni lehet a tekintetüket, gondolataikat, érzéseiket.

Szombaton délelőtt Gyulán, a rendőrség előtt avattak emléktáblát az 1956. december 17-ei sortűz emlékére.

– Ahogyan ez a tábla is tanúskodik róla: 1956. december 17-én itt, az épület előtt dördült el a szovjet katonák kíséretében érkező kádárista karhatalmisták sortüze az utolsó gyulai forradalmi tömegtüntetés résztvevői ellen – fogalmazott a helyszínen elmondott köszöntőjében dr. Görgényi Ernő.
A város polgármestere ezt követően Erdmann Gyula gondolatait idézte:

„Gyulára is megérkezik a szovjet tankok fedezetében erősödő és országszerte egyre keményebb terrort alkalmazó kádári karhatalom. A megbízhatatlannak ítélt rendőrséget veszi körül 100 emberrel, páncélautóval, teherautókra tett géppuskákkal. A rendőrségnél kisebb tömeg is tartózkodik, néhány letartóztatott fiatalt akart kiszabadítani. A pufajkások oszlató sortüzeket adnak le, 2–3 sebesülés történik gellert kapó lövedékektől. A karhatalmisták egész este-éjjel randalíroznak, lövöldöznek a városban, magánházakba hatolnak be, terrorizálnak. Ezt látva Mány Erzsébet és Farkas Mihály kimentek Váriba, hogy az ottaniakat figyelmeztetve közösen meggátolják a karhatalmisták várható garázdálkodását. A már a gyulai hírek miatt is csoportosuló fiatalokkal fegyvereket szereztek a határőrségen és a Fehér-Körös hídjánál védő harci állást vettek fel Farkas Mihály volt honvéd főhadnagy vezetésével. A karhatalom akkor nem ment Váriba, kivárt, a fiatalok pedig hallgatva az idősebbek szavára visszaadták, illetve letették a fegyvereket és hazamentek, részint elmenekültek. A karhatalmisták január elejéig 16-ot tartóztattak le közülük.”

– A rendőrség előtt történt események sodrása viszi előbb Gyulaváriba Mány Erzsébetéket, majd ugyanez juttatja őket a békéscsabai karhatalmi laktanya udvarára, ahol 1957. február 2-án a hazugság – egy sortűzzel – látszólag győzedelmeskedett az igazság fölött – tette hozzá dr. Görgényi Ernő.

– De – és itt igazolódnak Pilinszky szavai – csak egy időre. Hiszen ezek az események lendítették tovább a forradalom ügyét, ezek segítettek beégetni minden magyar ember agyába a tényt: ezt a rendszerhazugságot nem tűrhetjük el az örökkévalóságig. Az igazság a türelmeseké. Több mint 30 évet kellett várni arra, hogy kimondhassuk. Ez idő alatt összekovácsolódtunk. A forradalom szellemisége – és ezért is állítom, hogy a szabadságharc nem ért véget szovjet offenzívával – beépült a magyar emberek gondolkodásmódjába, s később ez a hagyaték a rendszerváltozáskor bukkant elő újra a hazugságok romjai alól. Mány Erzsébeték és az ’56-os forradalom igazsága győzött, a gyulai hősök pedig sosem lesznek magányosak.