Június 2-án szombaton immár másodszor került sor a Vedd Fel a kesztyűt újra – Összefogás a Tiszta Magyarországért című szemétszedési akcióra.(tavaly TeSzedd), melyen Békéscsabán 898 lelkes, tisztaságot, szemétmentességet szerető lakos vett részt. Országosan 700 helyszín 2000 pontját várták a jelentkezőket. A békéscsabai polgármesteri hivatal előtt elhangzott megnyitó beszédeken többek között Bak Sándor a KÖR-KÖVIZIG igazgatója elmondta: tavaly több ezer ember, több tonna hulladékot gyűjtött össze. Az idén a szemétszedésre regisztráltak száma hétszázzal több volt a tavalyinál, melyből kitűnik, egyre több ember tartja fontosnak környezetének a megtisztítását a szeméttől. A köszöntők és a fontos információk meghallgatása , továbbá a körzetek elosztása után a lelkes önkéntesek nekikezdhettek a munkának 6 fős kiscsapatunk Jaminában a Tompa illetve a Szegfű utcát „fésülte át”. A kijelölt utcák tisztának és viszonylag szemétmentesnek mutatkoztak, de azért mégis több kiló hulladék gyűlt össze a zsákokban. Bizonyára az idén is több tonna szemetet szedtek össze az emberek, de hazafelé tartva sajnos láttam olyan helyeket ahol bizonyosan nyoma sem volt egyetlen szemétszedő csoportnak sem , inkább csak úgymond „lelkes” szemetelők keze munkájában „gyönyörködhettek” az arra járók. Takács Mariann