Sokan korunk népbetegségének tekintik az elhízást. Valóban nagyon nagy problémát jelent ez nemcsak nálunk, hanem a világ szinte minden fejlett és fejlődő országában. Ez természetesen rengeteg fogyást elősegítő csodaszert „teremtett”. Túlsúlytól megszabadító szerek hirdetéseinek garmadájával találkozunk csaknem minden médiacsatornán. A különböző cégek csodaszerei „jobbnál jobbak”, viszont meg is kérik értük az árat. Valószínűleg több cég meg is gazdagodott csodaszereinek bevételeiből, ami persze nem baj, főleg, ha segített a fogyni vágyónak. (Bár nem tudom, és talán senki nem is tudhatja még, hogy milyen mellékhatásokra számíthatnak a későbbiek folyamán az ilyen szereket használók.) Ezek mellett nem feledkezhetünk meg az egyéb módszerekről sem, gondolok itt például a mozgásterápiára (Norbi), vagy a vegetarianizmust hirdető lehetőségekre. (Megjegyzem: Az ember mindenevő ugyan, ám alapvetően ragadozó. Ez azt jelenti, hogy a szervezetének elengedhetetlenül szüksége van az állati fehérjék bevitelére. Amennyiben valaki nem eszik húst, akkor azokat a fehérjéket kénytelen más módon a szervezetébe juttatni. Meglátásom szerint a „Vegetarianus” egy régi indián neve lehetett, melynek jelentése: „Rossz vadász”! Aki még egy nyulat sem képes lelőni, az kénytelen „zöldtakarmányon” vegetálni!)
Én is kidolgoztam egy módszert a túlsúlytól megszabadulni vágyók részére, bár ehhez elengedhetetlen a hús! Néhány lépésben ismertetem is ezt, és be fogják látni, hogy lényegesen olcsóbb megoldás a több tízezer forintba kerülő csodaszereknél:
1. Végy egy kiló húst (marha, sertés, birka, stb.)!
2. Felezd el, és helyezd a darabokat egy-egy zacskóba!
3. Keresd fel a legközelebbi sintértelepet!
4. A húsdarabokat vedd ki a zacskóból, majd gondosan kötözd az egyik darabot a bal, a másikat a jobb combodra!
5. Nyisd ki a ketrecek ajtaját!
6. Már csak tíz másodperced maradt… kilenc… nyolc…
A terápia végére lehetséges, hogy a húsból még haza is tudsz majd vinni! Mindenesetre a fogyás garantált!
De tegyük félre a tréfát, hiszen a mai magyar valóság egyre inkább kizárja a lakosság tömeges elhízásának veszélyét! Persze továbbra is lesznek kövér, túlsúlyos emberek, hiszen vannak olyanok, akik ha csak az ételre gondolnak, máris felszedtek néhány plusz dekát, ám mégis inkább a XXI. századi Magyarország éhezőire kellene a figyelmet fordítanunk.
Sajnos hajlamosak vagyunk megfeledkezni a környezetünkben élő, még nálunk is szegényebb családokról. Tudom; a lakosság zöme (velem együtt) havonta küszködik napi megélhetési problémákkal, és nem engedheti meg magának, hogy még a szomszéd bajával is törődjön. (Bár én sem dúskálok, azért egy-egy vasárnapi ebédre áthívom a szomszédot, ahol két kisgyermek is él. Ahol három embernek jut, ott akad másik három-négynek is! De ez csak egyetlen nap a hétből‼) Én nem spórolok a hasamon, már csak azért sem, mert ha éhes vagyok, hozzám sem lehet szólni! Gyanítom, mindenki más is ingerlékenyebb, ha éhes. A híradásokban nem gyakran hallani a magyarországi éhezőkről, csupán nagyobb ünnepek közeledtével hangsúlyozódik ki ez a probléma. Igaz, mindenki tisztában van ezzel a gonddal, de nem fektetünk elegendő hangsúlyt a megoldására. Véleményem szerint; a társadalmi összefogás nyilvánvalóan lendíthetne az éhezés megszüntetésében, ám ez már kevés! Mindenképpen szükség lenne állami beavatkozásra!
Állami beavatkozás! Ennek nem azt kellene jelentenie, hogy alamizsnát és újabb segélyeket nyújt, inkább azt, hogy munkahelyeket teremt! Aki ugyanis dolgozik – és feltehetően megfelelő bérezésben részesül – az nem fog éhezni, ráadásul adót fizet majd! Amíg azonban az ország lakosságának zöme munkanélküli, vagy a létminimum alatt él, addig hiábavaló mindenféle társadalmi összefogás… Népkonyhákkal, Erzsébet-utalvánnyal egyébként sem orvosolható ez a meglehetősen égető probléma!
Összeszorul a szívem, amikor éhező gyerekekről, kilakoltatott családokról hallok. Változtassunk rajta! Valamikor az emberek a „Munkát! Kenyeret!” szavakat skandálva vonultak fel. Lassan odáig jutunk, hogy újra fel kell vonulnunk, bár én módosítanám a jelszót; csak a „Munkát!” kellene skandálni, hiszen, mint ahogyan már azt fentebb is említettem: aki dolgozik, az már képes a családjának kenyeret venni!
És ha már mindenkinek lesz munkája, akkor már csak a megfelelő bérezést kell kiharcolnunk…
Sipka PP
0 Megjegyzések