A mezőberényi otthonban több mint ötvenen kapják meg vasárnap a koronavírus-elleni készítményt – itt már a Moderna-vakcinával oltanak.


Az M1 a Mezőberényi Református Szeretetotthonból jelentkező Békés megyei tudósítója arról számolt be, hogy a település legnagyobb idősek otthonában több mint ötvenen vették fel vasárnap a védőoltást.

Horváth Sándor intézményvezető arról beszélt, hogy örülnek a lehetőségnek és várják a következőt, hiszen az első oltást követően várhatóan többen jelentkeznek majd a következő alkalomra. Azt is kiemelte, hogy a szeretetotthon folyamatosan betartja az operatív törzs előírásait és ajánlásait, emellett saját szabályokat is hoztak, valamint itt vezették be először a látogatói konténert, melynek segítségével az ellátottak és hozzátartozóik találkozni tudnak a látogatási tilalom ellenére is.

A beszámoló szerint a lakók is fontosnak tartják, hogy mielőbb megkapják a vírus elleni készítményt, ugyanis mint mondják, szeretnének visszatérni a régi életükhöz.

A koronavírus sajtóközpont tájékoztatása szerint ezen a hétvégén országszerte 30 helyen, 3400-an már az amerikai Moderna vakcinát kapják, ezek közt van a mezőberényi otthon is. Ez a vakcina a Pfizer/BionTech cégek oltóanyagához hasonlóan szintén harmadik generációs, vagyis nem tartalmazza a koronavírus semmilyen alkotóelemét, előnye azonban a másik szerrel szemben, hogy -70 Celsius fok felett is tárolható, azaz nem szükségesek olyan szigorú tárolási körülmények, mint a Pfizer-vakcina esetében. Szintén különbség, hogy míg előbbi esetben három héttel, utóbbiéban négy héttel később kell megismételni az oltást.