85-74-es sikert aratott a Békési SZKSZ az SMAFC együttese ellen szombat este a Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnokban. A férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoportjában szereplő házigazda sikerével továbbra is a hatodik helyet foglalja el a tabellán, míg a vendégek visszacsúsztak a tizenegyedik pozícióra.


A két együttes a 2020/21-es szezon harmadik fordulójában, október 14-én már összecsapott. A Sopronban megrendezett találkozó a vendég Békés fölényes, 84:59-es sikerével ért véget.

A szombati mérkőzés kiélezett csatát hozott. Az első negyedben fej-fej mellett haladtak az együttesek, egyik csapat sem tudott ellépni ellenfelétől. Az első tíz perc játék 22:21-es soproni vezetéssel ért véget. A második negyedben fokozatot váltott a fehér mezes Békés, amely jobban triplázott. A felek 40:35-ös hazai vezetéssel mentek pihenőre.

A fordulást követően jobban kezdett Balog Vilmos együttese, amely több, mint tíz ponttal is vezetett. A vendégek időkérése hatásosnak bizonyult, feljavult a soproniak játéka, de a negyed végén maradt a hétpontos Békési előny (61:54).

Az utolsó negyed hozta a legtöbb pontot a mérkőzésen. A Békés magabiztosan játszott, kihasználta az adódó helyzeteket és keményen védekeztek. A mérkőzés 85:74-es hazai sikerrel ért véget.

– Úgy készültünk a mérkőzésre, hogy az agresszív védekezés lesz az, amivel a javunkra tudjuk fordítani ennek a mérkőzésnek a végkimenetelét. Azokban a szakaszokban, amikor ezt végrehajtotta a csapat, akkor valóban így is volt, de nagyon hullámzó volt a játékunk. Volt sajnos olyan a mérkőzésen, amikor hagytuk, hogy a saját játékát játssza a soproni együttes, akkor ők is eredményesek tudtak lenni. Végig szoros, izgalmas találkozó volt – nyilatkozta a mérkőzés után a behir.hu-nak Balog Vilmos, a Békési SZKSZ vezetőedzője.

A békésiek sikerükkel továbbra is a hatodik helyet foglalják el az NB I/B Zöld csoportjában, míg a Sopron visszacsúszott a tizenegyedik pozícióra.

– Elégedett vagyok. Nagyon jól játszottunk a meccs egészében, a fárdatságból és rutintalanságból fakadóan több olyan dobást hibáztunk, amelyet az ellenfelünk értékesíteni tudott, főleg a hárompontosokra gondolok. Mi sajnos nem tudtunk extrán dobni, pedig jól kidolgozott támadásaink voltak. Továbbá nem gondolnám, hogy a védekezésünk rossz lett volna, mert mindenki azt csinálta, amit kértem.  Számunkra építő jellegű ez a mérkőzés a továbbiakban, mint ahogyan az Újpest elleni találkozó is az volt, a játékosokon szemmel látható a fejlődés – értékelt Meszlényi Róbert, az SMAFC edzője.

A Békési SZKSZ január 22-én pénteken folytatja szereplését az NB I/B Zöld csoportjában. A viharsarki együttes a közvetlen rivális Atomerőmű KSE Bonyhád otthonában lép pályára.