Pusztaottlaka-Tökfaluban, a marhatelepen tartott sajtótájékoztatót hétfőn délelőtt Simonka György az LMP múlt heti tájékoztatójára reagálva. Jelen voltak a startmunkások is, akik transzparensekkel álltak ki Simonka György mellett. A tájékoztatóra meghívást kaptak az LMP országgyűlési képviselői is, de nem jöttek Pusztaottlakára. „Simonka munkát ad, ti mit adtok?”, „LMP-sek, szocik, curik vissza Budapestre!” (értsd, zurich, azaz vissza) „Mi dolgozni akarunk”, LMP-sek, munkát hozzatok, ne politikát” — állt a kézzel festett táblákon. Simonka György egy szalmapulpitus mögött, a kecskekarámnál tartotta meg a sajtótájékoztatót. — Ha a képviselőnő nem féltette volna a cipőjét, és elfogadta volna a munkavezetők meghívását azokra a területekre, ahol a startmunkások dolgoznak, akkor látta volna a valóságot — mondta Simonka György. A polgármester hangsúlyozta, 2007 óta Pusztaottlakán mindenkinek van munkája, aki dolgozni akar. Ezzel kiváltották a baloldal ellenszenvét. — Aki dolgozik, kevésbé megfélemlíthető, mint az, akinek nincs más, csak a segély — folytatta, majd vázolta, hogy az elmúlt négy évben több foglalkoztatási formát is megvalósítottak Pusztaottlakán. A feladatvégzésekre szervezeteket is építettek. — Az emberek 90—95 százaléka felfogta, hogy a fegyelmezett munka a jövő záloga, néhányan vannak, akik nem is akartak beilleszkedni. Mivel a startmunkában úttörők vagyunk, nem állítjuk, hogy tökéletes a program és a szervezés, de azt visszautasítjuk, hogy rabszolgamunka folyna. Ha a képviselőnő járt volna már máskor is falun, tudná, nincs az angol WC a földek végében. És senki se tartsa olyan értelmi szintűnek a startmunkásokat, hogy vegyszeres vizet isznak. Télen a nagy hidegben és most a nagy melegekben is kapnak védőitalt az előírások szerint, egyébként mindenki maga gondoskodik az ivóvizéről. A cikk a hirdetés után folytatódik Jelen voltak a startmunkások is, akik transzparensekkel álltak ki Simonka György mellett. A tájékoztatóra meghívást kaptak az LMP országgyűlési képviselői is, de nem jöttek Pusztaottlakára. „Simonka munkát ad, ti mit adtok?”, „LMP-sek, szocik, curik vissza Budapestre!” (értsd, zurich, azaz vissza) „Mi dolgozni akarunk”, LMP-sek, munkát hozzatok, ne politikát” — állt a kézzel festett táblákon. Simonka György egy szalmapulpitus mögött, a kecskekarámnál tartotta meg a sajtótájékoztatót. — Ha a képviselőnő nem féltette volna a cipőjét, és elfogadta volna a munkavezetők meghívását azokra a területekre, ahol a startmunkások dolgoznak, akkor látta volna a valóságot — mondta Simonka György. A polgármester hangsúlyozta, 2007 óta Pusztaottlakán mindenkinek van munkája, aki dolgozni akar. Ezzel kiváltották a baloldal ellenszenvét. — Aki dolgozik, kevésbé megfélemlíthető, mint az, akinek nincs más, csak a segély — folytatta, majd vázolta, hogy az elmúlt négy évben több foglalkoztatási formát is megvalósítottak Pusztaottlakán. A feladatvégzésekre szervezeteket is építettek. — Az emberek 90—95 százaléka felfogta, hogy a fegyelmezett munka a jövő záloga, néhányan vannak, akik nem is akartak beilleszkedni. Mivel a startmunkában úttörők vagyunk, nem állítjuk, hogy tökéletes a program és a szervezés, de azt visszautasítjuk, hogy rabszolgamunka folyna. Ha a képviselőnő járt volna már máskor is falun, tudná, nincs az angol WC a földek végében. És senki se tartsa olyan értelmi szintűnek a startmunkásokat, hogy vegyszeres vizet isznak. Télen a nagy hidegben és most a nagy melegekben is kapnak védőitalt az előírások szerint, egyébként mindenki maga gondoskodik az ivóvizéről. A cikk a hirdetés után folytatódik Simonka beszélt arról is, hogy a személye lejáratására irányultak az elmúlt napok történései. Hangsúlyozta, nem az ő földjein dolgoznak a startmunkások. A földek, telephelyek tulajdonosai nem titkosak. Egy helybéli férfi is hozzászólt. Balda Ferenc elmondta, ő 20 hektárt adott bérbe. — Nem Simonkának adtam bérbe, hanem a falunak, hogy boldoguljanak — mondta.