Egyiptomból származik, így nem csoda, hogy szereti a meleget, a napsütést.
A monda szerint úgy keletkezett, hogy Noé bárkáján elszaporodtak az egerek, Noé pedig megkérte az oroszlánt, hogy csináljon valamit. Az oroszlán tiltakozott, majd tüsszentett egyet, orrából pedig kibújt az első kismacska.

Hatszor jobban lát az embernél; nappal a kék és zöld színeket látja jobban, éjjel fekete-fehéren,de kiválóan lát. 

Mosakodása nem csak tisztán tartásra szolgál, hanem az elhalt hámszöveteket, ételmaradékot, port takarítja le bundájáról, emellett serkenti vérkeringését is. Nyelvével A-vitamint gyűjt be, ami kis mennyiségben, a napfény hatására keletkezik bundáján. Nyálával hűti is magát.

Nem véletlenül keletkezett a szóbeszéd, hogy a macska a magasból zuhanva a talpára esik, valamint, hogy kilenc élete van. Ugyanis testfelülete nagyobb, mint testének tömege. Így hamar eléri a gyorsulás maximumát, vagyis a szabadon eső test végsebességét, így a gyorsulás nem befolyásolja belsőfül-rendszerét. A végsebesség elérésének pillanatában a macska reflexe következtében ellazítja a testét, kinyújtja a lábát, kihasználva a légellenállást. Rekordot állított fel az a kandúr, amelyet egy felhőkarcoló harminckettedik emeletéről dobtak le, százötven métert zuhant, és csak kisebb sérüléseket szerzett.

A macska tapogatószőrei nem csak a tárgyak érzékelésére szolgálnak, hanem a térbeli tájékozódást is segítik, különösen sötétben válnak fontossá, amikor a tárgyak felé való közeledéskor a szilárd felületek változást idéznek elő a légáramlásban. Hiszen a macska szőrszálai antennaként érzékelik ezeket a légáramlati változásokat. Az éjszakai vadászatban pedig a bajuszszálak a legnagyobb segítői.

A macskának, néhány más állathoz hasonlóan van egy úgynevezett Jakobson-szerve, amellyel a levegőben lévő szagmolekulákat érzékeli. Ez a kevéssé ismert szerv az orrüreg alatt, egy szivar alakú zacskóban helyezkedik el. A macska kinyalogatja a levegőből a szaganyagokat, majd a szájpadlásához vonja az érzékelőihez. Ez a „vicsorítási reakció” figyelhető meg akkor, amikor a macska furcsa grimasszal, nyitott szájjal koncentrál valamire.


Mivel éjszaka is jól lát a sötétben, így az éleslátás, a belső látás megtestesítője, az éjszaka, a titkos tudás állata. Egyiptomban mélyen tisztelték, emellett az állat a védelem, az áldás és anyaság jelképe is. Az ősi Kínában az embert megsegítő hatalom szimbóluma, de rontó állatként is megjelenhet. A kereszténység az állat negatív jellemzőit emelte ki, mint a lustaság és a kéjelgés, a fekete macskát pedig köztudottan a Sátán megtestesítőjének és balszerencsét hozónak tartják. A nyugati kultúrában a macska a nő és az erotika megtestesítője kecses teste, járása és hajlékonysága miatt.

 A macska a kutyával ellentétben jóval büszkébb állat, szeretetét ki kell érdemelni, a megbántást nem felejti el könnyen. 

Úgy tartják, hogy a kutya az emberhez, a macska a helyhez hűséges inkább.