A hétvégén már többen veszik a tarisznyát, elballagnak a középiskolából. Míg a diákok az érettségire, a közeli hozzátartozók a meglepetésekre készülnek. Az általános és középiskolás ballagások előtt egyre többen gondolkoznak azon, mit tegyenek bele a tarisznyába. A toplista élén vannak a tanuláshoz is szinte elengedhetetlen elektronikai eszközök, az ékszerek, no meg a nagy napra szánt virágok és a kis csecsebecsék. — Már több laptopot is vittek, ballagási ajándékként — osztotta meg az elmúlt napok tapasztalatait Héjjas György, az egyik békéscsabai szaküzlet vezetője. Többségében az alaptudással rendelkező darabokat keresték, úgy 130 ezer forintos határig. Az egyedi igényekhez is alkalmazkodnak, de főként tanulási céllal szánták az eszközöket, mégpedig a felsőoktatásba készülőknek. — A laptopnak ugyanaz a hátránya is, mint az előnye, mégpedig a mobilitás, nemcsak használni kell ugyanis, hanem folyamatosan figyelni kell rá, karban kell tartani. Persze, a legtöbb esetben nem tehetik meg, hogy asztali gépeket vegyenek, de ugyanazért az árért kétszer-háromszor nagyobb tudást is haza lehet vinni — folytatta Héjjas György, aki szerint fontos: könnyebb és olcsóbb is bővíteni, esetleg szervizelni az asztali gépeket. — A legtöbben elsősorban a gyűrűket és a nyakláncokat keresik ballagás környékén. Ékszereket ebből az alkalomból általában a nagyszülők és a keresztszülők vásárolnak — nyilatkozta lapunknak Pankotai Lászlóné, az egyik békési szaküzlet társvezetője. Elmondta, hogy napjainkban elsősorban az olcsóbb, de már minőségi termékek a népszerűbbek, az arany ára ugyanis az elmúlt években jelentősen emelkedett. Míg néhány éve akár 4 ezer forintért is meg lehetett kapni grammját, mára ez az összeg még akciós áron is 11—12 ezer forintra emelkedett. Gyűrűt általában a lányok kapnak záróvizsgáik előtt, míg a fiúkat nyaklánccal vagy karlánccal lepik meg. A minőségi aranyláncok ára 20 ezer forinttól, a minőségi gyűrűké 12—13 ezer forinttól kezdődik. Az általános és középiskolás ballagások előtt egyre többen gondolkoznak azon, mit tegyenek bele a tarisznyába. A toplista élén vannak a tanuláshoz is szinte elengedhetetlen elektronikai eszközök, az ékszerek, no meg a nagy napra szánt virágok és a kis csecsebecsék. — Már több laptopot is vittek, ballagási ajándékként — osztotta meg az elmúlt napok tapasztalatait Héjjas György, az egyik békéscsabai szaküzlet vezetője. Többségében az alaptudással rendelkező darabokat keresték, úgy 130 ezer forintos határig. Az egyedi igényekhez is alkalmazkodnak, de főként tanulási céllal szánták az eszközöket, mégpedig a felsőoktatásba készülőknek. — A laptopnak ugyanaz a hátránya is, mint az előnye, mégpedig a mobilitás, nemcsak használni kell ugyanis, hanem folyamatosan figyelni kell rá, karban kell tartani. Persze, a legtöbb esetben nem tehetik meg, hogy asztali gépeket vegyenek, de ugyanazért az árért kétszer-háromszor nagyobb tudást is haza lehet vinni — folytatta Héjjas György, aki szerint fontos: könnyebb és olcsóbb is bővíteni, esetleg szervizelni az asztali gépeket. — A legtöbben elsősorban a gyűrűket és a nyakláncokat keresik ballagás környékén. Ékszereket ebből az alkalomból általában a nagyszülők és a keresztszülők vásárolnak — nyilatkozta lapunknak Pankotai Lászlóné, az egyik békési szaküzlet társvezetője. Elmondta, hogy napjainkban elsősorban az olcsóbb, de már minőségi termékek a népszerűbbek, az arany ára ugyanis az elmúlt években jelentősen emelkedett. Míg néhány éve akár 4 ezer forintért is meg lehetett kapni grammját, mára ez az összeg még akciós áron is 11—12 ezer forintra emelkedett. Gyűrűt általában a lányok kapnak záróvizsgáik előtt, míg a fiúkat nyaklánccal vagy karlánccal lepik meg. A minőségi aranyláncok ára 20 ezer forinttól, a minőségi gyűrűké 12—13 ezer forinttól kezdődik. A cikk a hirdetés után folytatódik — A rendeléseket már leadták — mondta Gazsó Tímea. Elárulta, a csokor mérete attól függ, hogy mennyire közeli hozzátartozó ballag, de általában 3 és 8 ezer forint közötti összeget költenek rá. Egyedi kívánságokkal is fordultak már a békéscsabai virágárushoz, ilyen volt, amikor kis italos üvegeket, plüss állatot kellett a virágok közé illeszteni, egzotikus kiegészítőket is kértek már, de többnyire a gyöngy a legfőbb díszítőelem. — A nyújtott csokrokat ajánlom, azokat is viszik, mert könnyebb a ballagó diáknak vinni, persze, van, aki ragaszkodik a kerek bokrétákhoz — folytatta Gazsó Tímea. A legfontosabb, hogy tartós legyen a csokor, függetlenül attól, hogy egy szál orchideáról vagy tizenöt szál rózsáról van szó. A szerencsebambusz is egyre keresettebb, az ugyanis — a megmaradt gyökerének köszönhetően — akár évekig is eláll, emlékezteti a diákot a nagy napra.