Békés vármegyében a rendőrök kedden három férfit állítottak elő ittas járművezetés gyanúja miatt. 


Egyikük délután Békéscsabán, a Franklin utcában elektromos kerékpárral közlekedett úgy, hogy a kerékpár gépi üzemmódban volt, tehát nem hajtotta – olvasható a police.hu napi összefoglalójában.


A másik férfi 19 óra körül Orosháza külterületén személygépkocsival kerítésnek hajtott, a harmadik férfit pedig 23 óra előtt néhány perccel szintén Orosházán, de a város belterületén, a Mikes utcában ellenőrizték, ő is személyautót vezetett.


Az elektromos kerékpárost a járművezetéstől egy korábbi szabálytalansága miatt már eltiltották a járművezetéstől, a másik két férfitől a rendőrök a pozitív eredményű légalkoholmérések után elvették a vezetői engedélyüket. Mindhármójuk ellen büntetőeljárást indult.