Azzal ment be a rendőrségre részegen, hogy rendőr akar lenni, valamint, hogy elmenne vécére. Mivel nem vették fel, illetve nem engedték be a mosdóba sem, a 41 éves békéscsabai nő úgy szidta a fegyveres biztonsági őrt és az intézkedő rendőröket, mint szódás a lovát. Aznap a fogdára került, másfél év múlva, most csütörtökön pedig a bíróság elé állt becsületsértés miatt.

A vádirati tényállás szerint másfél éve, 2019 májusában, hajnali 2 órakor részegen megjelent a 41 éves nő Békéscsabán, a rendőrségen azzal, hogy bemenne: szeretne rendőr lenni, és elmenne a mosdóba.

    A biztonsági őr nem engedte be, ezért a vádlott szidta, „köcsögnek” nevezte.


Majd kiment a rendőrség elé, ahol ökölbe szorított kézzel, valamint középső ujjaival mutogatott az épületre. Két rendőr kiment intézkedni vele szemben, az ittassága miatt dülöngélő, hadonászó vádlott őket is trágár szavakkal illette. A nő ellen becsületsértés miatt emelt vádat az ügyészség.

A negyvenegy éves nő a rendőrségi mosdót akarta használni – részegen /Illusztráció: shutterstock.com/

Eddig viccesnek tűnhetett a történet, ám, miután a Békéscsabai Járásbíróságon csütörtökön tartott előkészítő ülésen és tárgyaláson elhangzott az a szó, hogy „elmeorvos”, szomorú fordulatot vett az így kabaréba korántsem illő sztori. Bár elrendelték a 41 éves békéscsabai nő elmeorvosi vizsgálatát, egy dokumentum szerint

    a szakértők kérdéseire nem volt hajlandó válaszolni


– így nem is tudtak véleményt adni a szakemberek. Egy másik papír szerint elvonási tünetek miatt a vádlott pszichiátriai kezelésre szorul, ám a nő azt állította, hogy soha nem vett részt ilyenen.

A nő – aki érdekesen viselkedett a bíróságon, hol teljesen összeszedett volt, hol pedig rendkívül zavartnak tűnt – elmondta, hallás- és szemproblémái egyaránt vannak, valamint fejsérüléseket ugyancsak szenvedett. 2012-ben daganattal műtötték, onkológiai kezelés alatt állt, az egészségi állapota azóta sem makulátlan, a beavatkozás megtörte minden téren. Noha pedagógusként diplomázott és több helyen tanított is, 2017 ősze óta munkanélküli, pedig pályázik állásokra. Foglalkoztatást helyettesítő támogatásból tengődik, nyugdíjas édesanyjával él egy lakásban.

Rákérdeztek a szenvedélyeire is.

    Azt mondta, kábítószert nem használt és nem használ, alkalomszerűen, havi egy-két alkalommal alkoholt fogyaszt.


Ez általában egy deciliter töményt és egy sört jelent. Így volt ez 2019 tavaszán is, illetve így van ez mostanság is.

A Békéscsabai Járásbíróságon egyelőre nem hoztak ítéletet a nő becsületsértős ügyében, viszont elrendelték a vádlott elmeorvosi vizsgálatát – kiderült egyébként, hogy a mostani előtt volt ügye a bíróságon, akkor garázdaság miatt pénzbüntetésre ítélték.

Nem emlékszik semmire sem

A 41 éves nő csütörtökön a Békéscsabai Járásbíróságon elmondta, halvány emlékei vannak csak a másfél éve történtekről. Arra cseppet sem emlékszik, hogy mennyit ivott, hogy miként került a rendőrség épületébe, hogy ott bejelentette, rendőr akar lenni és el kíván menni mosdóba. Az sem rémlik neki, hogy az utcán mutogatott és szitkozódott, és hogy a vele szemben intéző rendőröknek miket mondott. Az viszont megvan neki, amikor bevitték a fogdára, és hogy mondták neki, 10 órakor lesz tárgyalása a Békéscsabai Járásbíróságon. Azon részt vett, majd hazament. Egyébként a korábbi vallomásaiban sem tudott érdemben nyilatkozni arról, hogy miket csinált részegen a rendőrségen és az épület előtt.