Óriási visszhangot váltott ki, és több száz megosztást generált az a Facebook poszt, amelyben egy gyulai édesanya osztotta meg, hogy egy ismeretlen férfi hétfőn kora délután megpróbálta leszólítani és rábírni arra a kislányát, hogy üljön rá a kerékpárja csomagtartójára.

Az anyuka azonnal jelezte a rendőrségnek a történteket, a közösségi oldalon pedig azért tette közzé a történteket, hogy felhívja a gyerekek, fiatalok és a szülők figyelmét, legyenek óvatosak.

– Hétfőn 14 óra 10 körül a kislányom sétált az Árpád utcán, az Invitel és a volt biciklibolt közötti szakaszon. Éppen telefonon beszéltem vele, amikor hallottam, hogy egy férfi beszél hozzá. Hallottam a lányom válaszait is: „Nem!…Nem,köszönöm !…Nem, köszönöm, gyalog vagyok! Majd kérdeztem tőle kivel beszélt, amire elmondta, hogy egy férfi, talán hajléktalan leszállt a bicikliről és mondta neki, hogy üljön fel kerékpárja csomagtartójára


– számolt be a történtekről az anyuka. Mint megtudtuk, a gyermek tovább sietett, de eléggé megijedt.

– Szeretnék szólni, hogy a gyerkőcötökre figyeljetek oda, iskola környékén történt az eset. Nem tudom, hogy napi szinte arra járhat-e ez az ember, vagy véletlen folytán keveredett oda


– fogalmazott az anyuka a posztjában.

A kislány nagyon megijedt a férfitől /Illusztráció: Shutterstock/

Hozzátette, gyakran kérte a kislányát, hogy ne álljon szóba idegennel. Fontosnak nevezte, hogy a gyermek nemet mondott a férfinak, és az anyuka elismerően szólt a rendőrség munkájáról is, amelynek tagjai gyorsan beazonosították az illetőt.

Megkeresésünkre a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy a Gyulai Rendőrkapitányságon meghallgatták az édesanyát, és a rendőrök a bejelentés után rövid időn belül azonosították is a férfit.

A kerékpáros férfi nem volt erőszakos a kislánnyal, nem ért hozzá, de nagyon megijesztette őt.

A rendőrségen kiemelték,

a kislány viszont ennek ellenére pontosan azt tette, amit ilyen esetben kell. Nem állt szóba az idegennel és továbbsietett.


A rendőrök megteszik a szükséges intézkedést, vizsgálják a történtek körülményeit.