A férfi, aki vitte őt, úgy gondolta, hogy ez nem probléma, mert csak rövid utat akartak megtenni.

Kétegyházán, 2020. január 28-án 10 óra 15 perc körül igazoltattak a rendőrök egy személygépkocsival közlekedő férfit. Az autó első ülésén egy kisgyermek állt. A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy azért nem ültette gyermekülésbe, mert csak rövid utat akartak megtenni. Úgy gondolta, nem probléma, ha a gyermek az első ülésen állva utazik. A rendőrök felhívták a figyelmét arra, hogy amit csinált, nagyon veszélyes. A gyermek menet közben akár kanyarodáskor, akár kisebb fékezésnél is könnyen elveszítheti az egyensúlyát és leeshet az ülésről, megütheti magát. Baleset, ütközés esetén pedig akár alacsony sebességnél is súlyosan megsérülhet.

A Békés megyei rendőrség ismételten kéri a járművezetőket, hogy vigyázzanak a gyermekekre, tartsák be a közúti közlekedés szabályait! Rövid útra is ültessék őket a magasságuknak megfelelő, az autóba gondosan rögzített biztonsági ülésbe vagy magasítóra, és kapcsolják be a gyermeket védő övet! Mutassanak példát, minden esetben használják a saját biztonsági öveiket is! A gyermekbiztonsági rendszer, a biztonsági öv baleset esetén csökkentheti a sérülés súlyosságát, akár életet is menthet.

Kapcsoljanak, amíg nem késő!

police.hu