A Pándy Kálmán Tagkórház telephelyén megépített létesítmény nem csupán a három Békés, hanem négy Csongrád megyei tagkórházat is ellát tiszta textíliákkal. Az átadó ünnepségen Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működéséért felelős helyettes államtitkár példaértékűnek nevezte az öt intézmény együttműködését.
Ritka hazánkban, hogy egy-egy kórház nemcsak a saját infrastruktúráját szeretné fejleszteni, hanem az intézmények összefogva pályáznak a betegellátás hatékonyságának növelése érdekében – hangsúlyozta Mészáros János az átadó ünnepségén.

– Itt a pályázati pénzek azt célozták, hogy az intézmények együttműködjenek, és egy olyan új technológiafejlesztés valósuljon meg, ami megfelel a 21. századi elvárásoknak, és megfelelő színvonalon szolgálja a betegellátást – emelte ki az egészségügyi ellátórendszer működéséért felelős helyettes államtitkára.

Mészáros János egyedülállónak nevezte az öt – Békés és Csongrád megyei – egészségügyi intézmény együttműködését. Hozzátette: éppen ezért ez a beruházás nyerte el a legnagyobb – csaknem 624 millió forintos – állami támogatást a kórházkonszolidáció részeként 2016 végén meghirdetett 1,5 milliárdos keretösszegből.

– Az a fontos, hogy tiszta, modern, jó minőségű ágyneműkben feküdjenek a betegek, és megfelelő textíliákat kapjanak, mi ezért örülünk ennek a beruházásnak. Ahogy Mészáros János is hangsúlyozta: ez a fejlesztés egy nagyon komoly dél-alföldi, két megyére terjedő térségi összefogással valósult meg. Ennek a beruházásnak az összértéke megközelíti az 1,2 milliárd forintot – emelte ki dr. Kovács József, a térség országgyűlési képviselője.

A szerdán átadott létesítményben mossák márciustól a Békés Megyei Központi Kórház gyulai és békéscsabai tagintézményének, az Orosházi Kórháznak, valamint a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ hódmezővásárhelyi és makói tagkórházainak, a szentesi kórháznak és a deszki mellkasi betegek szakkórházának textíliáit. Az intézmények a beruházásnak köszönhetően évente 75 millió forintot takarítanak meg.

– Beszereztünk egy úgynevezett rádiófrekvenciás azonosító utcát is, és a textíliák chipekkel lesznek ellátva, ezáltal az egyes kórházaknak a textíliáit külön-külön kezelhetjük. Ez nagymértékben lerövidíti, megkönnyíti és biztonságosabbá teszi a textíliák különválogatását – árulta el a Békés Megyei Központi Kórház főigazgatója.

Dr. Becsei László hozzátette: a mosodában naponta akár 9 ezer kilogramm ruhát is kimoshatnak, amelyek 48 órán belül tisztán kerülnek vissza a kórházakba. Az intézmények ezen kívül 120 millió forint értékben nyertek el forrást új textíliák és a szállításhoz szükséges járművek beszerzésére is.

VIA