Bár a kísértethistóriákról elsősorban a skót szellemkastélyok jutnak elsőként az eszünkbe, egy-egy misztikus történetért Békés megyében sem kell messze menni. Ezek között szemezgettünk.
A ma is élő városi legendáink között ott szerepel a fürdővárosi Ladics-ház hazajáró lelke, Borbála asszony, a gyulai vár alatt évről évre megtalálni vélt, de igazából nem létező menekülőalagút-rendszer és néhány „valódi” boszorkánytörténet is.

Borbála asszony, a Ladics-ház kísértete

— A Ladics család mindig megbecsült tagja volt a gyulai társadalomnak, és éppen ismertsége miatt a közbeszéd állandó szereplőjének is számított — szólt a Ladics házhoz fűződő legendák előzményéről Liska András régész, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője. — Maga a szellemhistória biztos, hogy huszadik századi keletkezésű és nem régebbi. A történet abból az időből származik, amikor már nem lakták folyamatosan az épületet. A család egyik hölgytagját, Borbála asszonyt kirándulásról hazatérő rokonai holtan találták. Valószínűleg innen eredeztethető a hozzáfűződő misztikum, a természetfeletti dolgokról szóló elbeszélések sora is. Magától kinyíló szekrényajtók, nyikorgó parketta és a bezártnak hitt spaletta nyitva találása támaszthatná alá az ilyen irányú gyanakvást. Ezek jelenségek egyébként a mai napig megfigyelhetők, de nem szabad elfelejteni, hogy régi épületről és régi bútorokról beszélünk.

— Valójában a Gyula belvárosában található Ladics-ház a maga patinájával és miliőjével, a bútorokat körüllengő ódon levegővel — leginkább az esti órákban — különleges asszociációkat eredményezhet, amelyek valójában nem léteznek — ecsetelte a szakember. — Különösen akkor igaz ez, ha valaki magányosan vagy kisebb csoportban tekinti meg az ingatlant. 

Mindenki az alagutat keresi

Jóval régebbre, évszázadokkal korábbra nyúlnak vissza a gyulai várból futó alagútrendszerről szóló anekdoták.

— Olyannyira élő a legenda, hogy nem telik év anélkül, hogy valaki ne jelentené be: megtalálta az alagútrendszert — fogalmazott Liska András. — A meseszövés szerint az alagútrendszer a városházáig, illetve az Almásy-kastélyig vezetett, de ennél még merészebb elképzelések is akadnak, amelyek szerint a föld alatti járat egészen a kondorosi csárdáig visz el.

Arra a kérdésünkre, hogy mi állhat a legendák hátterében, a szakember kifejtette, több tényező együttesen hozhatta létre a képzeletbeli alagutat.

— Az Egri csillagokban Gárdonyi írt az ottani alagútról, a regény népszerűsége pedig magával hozta azt a gondolatot, hogy ahol vár áll, ott föld alatti rejtekutaknak is lenniük kell — hangsúlyozta Liska András. — Az emberi elképzelések bizonyos módon azt is természetesnek tekintik, hogy egy fallal körülvett építményből kell, hogy legyen egérút. A történeteket elvben az is alátámaszthatná, hogy Gyulán több helyen, több alkalommal is tapasztalhatták a városban élők, hogy egy-egy épület bontásakor vagy egyszerűen ásás közben beszakadt a talaj, majd ott téglaboltozatos helyiségek tárultak fel.

Erre is megvan azonban a logikus magyarázat. Egyre ismertebb tény, hogy településen a filoxérajárvány előtt virágzott a szőlő- és borkultúra — és nem csak Németvároson, hanem a mai belvárosban is. A gyökértetű pusztítása azonban véget vetett annak, és az egykori pincéket lassan visszatemették, illetve elfelejtették. Általában ezek az épületek kerülnek elő a már említett munkálatok során. Az emberek gondolatvilágában egyébként olyan szinten fontos szerepet játszik az alagútrendszer, hogy akadt, aki elmesélte, hogy nagypapája miként jutott el egészen a vár bejáratát jelentő föld alatti vaskapuhoz.

— A gyulai várról azonban tudni kell, hogy egy Fehér-Körös által körülvett szigetre, mocsaras területre épült, ami eleve kizárta, hogy alagútrendszerrel kössék össze a környező területekkel — tette hozzá Liska András. — Az Alföldön egyébként sem nagyon lehet alagútrendszert építeni, hiszen a talajviszonyok, a magas talajvíz azt nem igazán teszi lehetővé.

Sántáné már a Sátáné

Az alcím némileg hatáskeltő, ámde okkal: Szilágyi Sándor történész-tárlatvezető igazán különleges előadással kedveskedett a műértő Békés megyei jogászközönségnek az Almásy-kastélyban — tájékoztatták lapunkat közelmúltban az kastély szakemberei. Mint megtudtuk, a központ munkatársa a Békés Megyei Jogászegylet kastélybeli látogatására mai szemmel legalábbis furcsa jogi esetekkel készült, s ezek közül az egyik, a boszorkánypereket taglaló szakasz többek között Sánta Mátyásnéról is szólt.

A fent nevezett asszonyt hosszas kínvallatás után boszorkánynak bélyegezték, 1716-ban ítélték máglyahalálra, s még ugyanebben az esztendőben ki is végezték. Az eset nem máshol, mint Békés megyében történt, a kínzás pediglen akkoriban még szerves része volt a boszorkánypereknek. A majdnem biztosra vehető máglyahalál előzményeként, a legelső lépésként bizonyítani kellett, hogy az illető boszorkány.

1722-ben egyébként Gréczi Jánosnét is boszorkánynak kiáltották ki. Ez a konkrét eset úgy történt, hogy a jobb sorsa érdemes asszonyságot az egyik gyulai hídról beleengedték a vízbe, s mivel nem süllyedt el, a döntnökök szerint bizonyítást nyert, hogy valóban bűbájos képességekkel rendelkezik. Gréczi Jánosné végül beismerő vallomást tett, így elkerülte a halálos ítéletet.

Szilágyi Sándor alapos levéltári kutatásokat végzett, és az érdekesebb helyi, Békés megyei történéseket szedte csokorba, majd adta elő a hallgatóságnak. Mint megemlítette, a kastélyhoz is több bűneset kötődik, az egyik lebilincselő sztori egy elásott kinccsel áll kapcsolatban.

– Gyönyörű a kastély és akár 22. századi igényeket kielégítőnek is nevezhető, de Magyarországon mindenképpen egyedülálló — mondta el a látogatóközpont szakembereinek kérdésére dr. Lukácsi Krisztina. A Békés Megyei Jogászegylet elnöke hozzátette, a tárlatvezetés kiváló volt, pedig erre az alkalomra speciális előadást igényeltek. Mint mondta, kifejezetten a jogi elemekre, jellemzőkre koncentráló előadást kértek, ami a kastélyról, az itt élt családok történetével, valamint a grófi család jogi ügyeivel is kiegészült. Híres, ismert perek és bűnesetek is szóba kerültek. A megyei jogászegylet rendszeresen szervez szakmai és társasági programokat tagjainak. Az Almásy-kastély tárlatának megtekintése szakmai elemekkel fűszerezett társasági eseményként fogható fel, aminek a jogtörténeti előadás volt a koronája.

Dr. Lukácsi Krisztina azt is kiemelte, nemes és jobbágy között akkoriban jelentős különbség mutatkozott, hiszen bizonyos esetekben a nemeseknek volt lehetőségük arra, hogy a büntetést pénzbírságra váltsák. Ilyen tényállás volt például a nyilvános pipázás, melynek büntetése a jobbágyoknál botütés volt, míg a nemesek ezt pénzzel megválthatták.

Egy kandisznó volt a kísértet

Főként Békésben élő evangélikus papokról, tanárokról, tanítókról szóló anekdotákat gyűjtött egy csokorba Haan Lajos lutheránus lelkész, történetíró. A XIX. század békéscsabai egyházi és tudományos életének emblematikus alakja számos érdekes, olykor humoros történettel mutatta be a vármegye világi és egyházi vezetőinek mindennapjait – például a következővel.

„A mezőberényi német harangozó egyszer nagy ijedve fut a paplakra az öreg Oertelhez azzal, hogy a templomban kísértet van. Oertel nem mert magában elmenni, hogy megnézze mi az, minthogy sötét éjszaka volt s megkérte komáját, a német tanítót, Hrobonyt, hogy jöjjön vele. Az idő már éjfél felé járt, a két hős nagy félelemmel felnyitja a templom ajtaját. Oertel távolról lesi a dolgot, de Hrobony a templom küszöbére áll s lassan beljebb is megy. Egyszer csakugyan valami idomtalan hang üti meg a füleiket s a kísértet neki szalad egyenest a kövér Hrobonynak. S lábai közé jutván viszi őt magával a hátán.

Barátom mentsen meg, mentsen meg, már magával is ragadott kiáltja ijedten Hrobony. De bezzeg Oertelnek is inába szállt a bátorsága s elszaladt haza. S mi volt a kísértet? Egy nagy kandisznó, melyet valahogy véletlenül a templomba zártak s mely egy ideig vitte hátán az öreg Hrobonyt, aztán levetette a sárba s röfögve odabb állott.”