Budapesten kívül Veszprém, Zala, Baranya, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Békés megyében született kevesebb csecsemő, mint egy évvel ezelőtt - derül ki a KSH frissen publikált összesítéséből, amelyről a napi.hu írt.
Az első három negyedévben országosan 68 802 gyermek született, miközben 92 437-en haltak meg. 2015 első kilenc hónapjához képest a születések száma kismértékben, 0,2 százalékkal, a halálozásoké jelentősen, 7,6 százalékkal csökkent. A természetes fogyás 23 635 fő volt, 24 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - derül ki a cikkből.

A születések és a halálozások egyenlege továbbra is népességfogyást eredményezett valamennyi megyében. Egyedül Veszprém megyében fogyott a tavalyi első három negyedévi mértéket meghaladóan (2,2 százalékkal) a népesség.

Ugyancsak fontos adat, hogy a 2015-ben tapasztalt kiugró halandóság 2016-ban valamennyi megyében mérséklődött, illetve valamennyi megyében emelkedett a házasságkötések száma.