Zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe az Orosházi Rendőrkapitányság kedden egy orosházi fiatalembert. 

A 16 éves fiút tetten érték, miközben pénzt vett át egy iskolatársától. A kétezer forinthoz úgy jutott hozzá, hogy bántalmazással fenyegette a nála egy évvel idősebb ismerősét.

Személyesen és interneten küldött üzenetekben is közölte vele: megveri, ha nem kapja meg a kért összeget. A pénzt Orosházán, egy parkban vette át, a rendőrök azonban tetten érték és előállították a városi rendőrkapitányságra.

A nyomozás során az is kiderült, hogy másik két fiatalembert is megzsarolt. Egyikük a fenyegetések hatására korábban át is adott neki ezer forintot, a másik fiatalember pedig október 4-ére ígérte, hogy elviszi neki a pénzt azért, hogy ne bántsa őt.

Az Orosházi Rendőrkapitányság zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 16 éves fiatalember ellen, aki jelenleg őrizetben van. A nyomozók vizsgálják, hogy lehetnek-e további sértettjei a bűncselekménynek.