Immár 20 éve ünnepeljük meg 2012. október 10-én a Lelki Egészség Világnapját, a nemzetközi megemlékezéshez hazánk 1994-ben, Békés megye 1996-ban csatlakozott.


A világnap célja a pszichiátriai problémák elleni harc és a lelki egészség középpontba állítása. Ebben az évben a Világszövetség javaslata szerint a központi gondolat a depresszió és a globális válság. 

A Békés Megyei Önkormányzat kezdeményezésére Békés megyében először 1996-ban Mentálhigiénés Fórum címmel emlékeztek meg e napról. Azóta minden évben, így az idén is konferenciával ünnepeljük Békés megyében a Lelki Egészség Világnapját, melynek hagyományos szervezője a Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány, társszervezője pedig a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége.

A konferencia megnyitóján Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket, és az odafigyelés, a szeretetteljes emberi kapcsolatok és a hit fontosságára hívta fel a figyelmet, majd Téglásy Kristóf, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője nyitotta meg a telt ház előtt zajló konferenciát. 

A világnap alkalmából negyedik alkalommal osztották ki a Dr. Baly Hermina-díjat, melyet idén Dr. Bagyinszki Zoltánné, a gyulai Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonának vezetője vehetett át.

A díjazás után olyan szaktekintélyek tartottak előadást, mint Dr. Lehóczky Pál a Magyar Pszichiátria Társaság elnöke, aki „A lelki egészség a pszichiátria szemszögéből címmel" tartott előadást. Őt Dr. Ifj. Wernigg Róbert Heves megyei tiszti főorvos követte, aki a válság és a testi-lelki egészség kapcsolatáról szólt. Prof. Dr. Oláh Attila az ELTE-PPK dékánja a globális jóllét és az egészség tünetei közötti kapcsolatot fejtette ki, míg Szicsek Margit tanácsadó szakpszichológus, főiskolai docens „Segítők és egészség?!" címmel tartott előadást.

A délután során kerekasztal beszélgetés keretében vitatták meg a résztvevők a Nemzeti Öngyilkosság Megelőzési Programot.