Ezúttal nem a lebontott Hotel Alföld helyén, hanem Orosháza határában bukkantak rá több csontvázra is, így rövid időn belül újabb régészeti lelettel bővülhetett a város.  

Az ezer éves sírokat földmunkák közben lelték meg, eddig 38 épen maradt sírt tártak fel.  Rózsa Zoltán szerint a sírok 11. századiak lehetnek, de nem találtak konkrét datáló emléket, így az időszak csupán feltételezett.

 Az egymáshoz közel álló sírcsoportokban a halottakat fejjel nyugat felé helyezték. A sírokban minden életkorból vannak halottak, így feltételezhető, hogy egy család nyughelye lehetett. DNS-vizsgálattal ezt is meg lehetne állapítani, de az további pénzösszegbe kerül, így a családi összetartozás pontos megállapítása egyelőre még kérdéses.
Az újabb sírok megtalálása (a korábbi, szarmata-kori lelet után) csak újabb bizonyítékkal szolgál arra, hogy Orosháza környéke az Árpád-korban lakott volt és virágzó élet zajlott a területen.