A második világháború után, a magyarok kollektív bűnösségét írásba foglaló Benes-dekrétumok fájdalmas következménye mintegy hetvenötezer felvidéki magyar kitelepítése lett. Csehszlovákia megfosztotta a magyarokat állampolgárságuktól, házaiktól, javaiktól, megtiltotta az anyanyelv használatát. A döntés és az a bizonyos fehér lap, amelyen az értesítés jött, hogy menni kell, családokat szakított szét, embereket tett hontalan földönfutóvá és tragédiák sorozatát indította el. A kitelepítettek visszaemlékezéseiből született meg a Fehérlaposok rockopera, amelyet a komáromi Magyarock Dalszínház előadásában, június másodikán láthatott a Jókai színház közönsége. rss akadalymentes verzio levél a szerkesztőségnek akadalymentes verzio Fehérlaposok rockopera a Jókai színházban 2012.06.03. A második világháború után, a magyarok kollektív bűnösségét írásba foglaló Benes-dekrétumok fájdalmas következménye mintegy hetvenötezer felvidéki magyar kitelepítése lett. Csehszlovákia megfosztotta a magyarokat állampolgárságuktól, házaiktól, javaiktól, megtiltotta az anyanyelv használatát. A döntés és az a bizonyos fehér lap, amelyen az értesítés jött, hogy menni kell, családokat szakított szét, embereket tett hontalan földönfutóvá és tragédiák sorozatát indította el. A kitelepítettek visszaemlékezéseiből született meg a Fehérlaposok rockopera, amelyet a komáromi Magyarock Dalszínház előadásában, június másodikán láthatott a Jókai színház közönsége. A Fehérlaposok ősbemutatója egy évvel ezelőtt volt Komáromban, a csabai közönség június másodikán láthatta a darabot a komáromi Magyarock Dalszínház előadásában A Felvidékről kitelepítettek sorsára a Kecskés László Társaság vezetője, Nemes Andrásné hívta fel a Másik Lehel zeneszerző és Vizeli Csaba szövegkönyv- és dalszövegíró alkotta szerzőpáros figyelmét. Az évtizedekkel ezelőtt kettészelt Komáromban, de Békéscsabán, Veszprémben, Budapesten, Tatán és szerte az országban is élnek fehérlaposok, olyanok, akik gyermekként vagy fiatal éveikben élték át a tragédiát. Az ő emlékeik alapján bontakoznak ki a rockoperában két felvidéki család életén keresztül az 1945 és 1948 között történtek. A rockopera ősbemutatója pontosan egy éve volt Komáromban, hogy most Békéscsabán is láthattuk, az jórészt Barcs Józsefnének köszönhető, aki a Felvidékiek Békéscsabai Csoportjával együtt folyamatosan azon munkálkodik: ne merüljön feledésbe a történelemnek ez a szelete. A Fehérlaposok békéscsabai előadásának közönsége részben azokból állt, akik gyermekként maguk is átélték a kitelepítést, vagy akiknek szülei, nagyszülei kényszerültek távozni felvidéki szülőföldjükről. De jöttek Komáromból is többen, ott volt Nemes Lászlóné és dr. Molnár Attila polgármester is, aki Fekete Péter színházigazgató köszöntője után beszélt arról, hogy Komárom a felvidéki kitelepítettek emlékvárosának tartja magát. Voltak olyan elüldözöttek, akik azért költöztek Komáromba, hogy legalább a Dunán át láthassák a templomtornyokat… Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere elmondta, hogy abban az időben ötszáz felvidéki magyar család került a mi vidékünkre: dolgos, békés, hívő, bölcs, szorgalmas emberek. Mielőtt a függöny felment volna, Barcs Józsefné idézte a később az előadásban is elhangzott mondatot: én a szívemet kétfelé osztottam, egyik felét a családomnak adtam, a másikat a szülőföldemen hagytam... A produkcióban a Magyarock Dalszínház társulatának nagy része színpadra lépett olyan vendégművészekkel mint például Varga Miklós, Pankotay Péter, Bodnár Vivien és Gerdesits Ferenc. Hozzájuk csatlakozott még Bakó Gábor rendező-koreográfus, aki Vizeli Csabával közösen állította színpadra a produkciót. A Fehérlaposok története a mából indul, a kitelepítettek találkozóján beszélgetnek az évtizedekkel ezelőtt történtekről a fiatalok, majd megelevenedik a múlt. Visszatérünk a negyvenes évekbe, oda, ahol egy fiatal pár, a Molnár család lánya és a Tóth család fia kötik össze az életüket egy kis felvidéki faluban. Az emberek a második világháború viszontagságait túlélve, reménykedőn, boldogan tekintenek a jövőbe. De máris ott az ellenpont, a csehszlovák kormány döntött, megjelennek a katonák, hogy a „magyar kutyák”, a bűnös nemzet fiai „eltakarodjanak”. Tóthéknál van egy lány is, aki szintén magyar fiút szeret, az apa jobbnak látná, ha inkább szlovák párt választana magának. A fiút több másikkal, köztük a Molnárék fiával együtt aztán a Szudétákra viszik munkatáborba, ahonnan később megszöknek. A faluban a lelkész (Varga Miklós) igyekszik lelket önteni az emberekbe, és segíteni kit, hogyan lehet. Mikor elkezdődik a kitelepítés, az idősebb Tóth próbálja rábeszélni Molnárékat, hogy vallják magukat szlováknak, mert akkor maradhatnának, de ők hallani sem akarnak erről. Aztán a katonatiszt sorolja a neveket, csak osztja-osztja azokat a bizonyos fehérlapokat, és a családok fájdalmas búcsút vesznek falujuktól, ismerőseiktől, temetőben nyugvó szeretteiktől… A vagon valahol Magyarországon áll meg, ahol először nem tekintenek jó szemmel a „szlovákokra”, de aztán befogadják őket. Eközben látjuk, ahogy a szülőföldjükön maradottakhoz is nagy szomorúságban köszönt be a karácsony, de reményt ad, hogy hazaérkezik két munkatáborból szökött fiú, a Tóth lány párja és Molnárék fia. A lelkész segítségével ezután már hárman szöknek Magyarországra, de a Molnár fiút szökés közben lelövik. Az öreg Tóth elárulja a katonáknak, hogy a pap segít földijeinek szökni, a papot a katonák a búcsúmiséről hurcolják el, Tóth pedig lelkiismeretével nem bír elszámolni: felakasztja magát. A darab végén visszatérünk a mába, ahol a fiatalok a béke üzenetét fogalmazzák meg: ismernünk kell a múltat, beszélnünk kell róla, meg kell békélnünk, és bizakodva tekinteni a jövőbe, hogy ilyen soha többé ne forduljon elő. Szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a csabai közönség a Fehérlaposok rockoperát. Aki látja, mi történt, aki megismeri a felvidékiek kitelepítésének történetét, nem tud érzelmek nélkül elmenni mellette. A múltat megváltoztatni nem lehet, de valamicske elégtételt adni a túlélőknek igen. Dr. Molnár Attila és Vantara Gyula polgármesterek például szeretnék elérni, hogy április 12. – amely a II. világháború utáni lakosságcsere-egyezményben a magyar lakosság Felvidékről történő kitelepítésének kezdőnapja – a kitelepítettek emléknapja legyen. Végül egy rövid párbeszéd, ami a közönség soraiban hangzott el: – Ön is érintett? – Most már igen!