A közelmúltban Békéscsabára látogatott Váczi Zoltán, aki a kilencvenes évek közepén az NB I-es Előre labdarúgócsapatának meghatározó játékosa volt, és másfél év után Békéscsabáról távozott a Vasashoz. A szurkolók által az Előre évszázad legjobb labdarúgó-mérkőzésének választott 1994. augusztus 20-án lejátszott Békéscsaba—FTC 5—2-es találkozó újbóli vetítése alkalmával a szurkolók többször is megtapsolták a három gólpasszt adó Váczi Zoltán remek megmozdulásait, miként a három gólt szerző Szarvas János alakításait. A rendezvényre ellátogató, korábbi válogatott labdarúgóval beszélgettünk. — Mikor került Békéscsabára? — A bajnokság félidejében 1993 telén kerültem az Előréhez Debrecenből. Abban az idényben Pásztor József edző irányítása mellett remekül szerepelt a csapat, például a Győri ETO-nak három gólt lőttem idegenben és 5—2-re nyertünk. A bajnokság hajrájáig vezettük a tabellát, aztán Csepelen tévés mérkőzésen Bay játékvezető kiállított, és 2—0-ra kikaptunk. Akkor mondtam közvetlenül a kiállításom után dühösen a televízió riporterének, hogy Pesten eldöntötték, nem lehet bajnok a Békéscsaba, nem engedik hogy Pest megyéből kikerüljön a bajnoki cím. Sajnos mindez bekövetkezett, így csak bronzérmes lett a csapat, a Vác pedig megnyerte a bajnokságot a Honvéd előtt. Mi lőttük ebben a szezonban a legtöbb gólt, és mi kaptuk a legkevesebbet. A következő idényben még itt játszottam, akkor ötödikek lettünk. A most vetített Fradi meccsen nem akartam játszani, úgy jöttek értem a srácok egy presszóba, és addig győzködtek, hogy beadtam a derekam. — Nem sokáig játszott a lila-fehér együttesben. Hova helyezi az itt töltött másfél évet pályafutásában? — Itt indult el a pályafutásom, itt lettem labdarúgó. Nagyon szép emlékeket őrzök a városról és a csapatról. A társak befogadtak, én nem voltam annyira barátkozó típus, Árgyelán Mazsi és Szarvas Jani voltak a legjobb haverjaim. Az az Előre egy szenzációs csapat volt, fejben is jobbak voltunk mint a többiek, Pásztor edző hagyott bennünket játszani, és mi ezt élveztük. — Békéscsabáról a Vasashoz vezetett az útja, ahol szép sikereket ért el. Azt mondják, ott Ilovszky Rudi bácsival nagyon jó viszonyt alakított ki... — Valóban így van, az első évben mindjárt bronzérmesek lettünk. Ami Rudi bácsit illeti szinte a második apámnak tekintettem. Hozzá hasonló korrekt, egyenes emberrel nem is találkoztam a magyar labdarúgásban. Amikor elkerültem a Vasastól, akkor is gyakran hívott, és érdeklődött a hogylétem felől. A szurkolók által az Előre évszázad legjobb labdarúgó-mérkőzésének választott 1994. augusztus 20-án lejátszott Békéscsaba—FTC 5—2-es találkozó újbóli vetítése alkalmával a szurkolók többször is megtapsolták a három gólpasszt adó Váczi Zoltán remek megmozdulásait, miként a három gólt szerző Szarvas János alakításait. A rendezvényre ellátogató, korábbi válogatott labdarúgóval beszélgettünk. — Mikor került Békéscsabára? — A bajnokság félidejében 1993 telén kerültem az Előréhez Debrecenből. Abban az idényben Pásztor József edző irányítása mellett remekül szerepelt a csapat, például a Győri ETO-nak három gólt lőttem idegenben és 5—2-re nyertünk. A bajnokság hajrájáig vezettük a tabellát, aztán Csepelen tévés mérkőzésen Bay játékvezető kiállított, és 2—0-ra kikaptunk. Akkor mondtam közvetlenül a kiállításom után dühösen a televízió riporterének, hogy Pesten eldöntötték, nem lehet bajnok a Békéscsaba, nem engedik hogy Pest megyéből kikerüljön a bajnoki cím. Sajnos mindez bekövetkezett, így csak bronzérmes lett a csapat, a Vác pedig megnyerte a bajnokságot a Honvéd előtt. Mi lőttük ebben a szezonban a legtöbb gólt, és mi kaptuk a legkevesebbet. A következő idényben még itt játszottam, akkor ötödikek lettünk. A most vetített Fradi meccsen nem akartam játszani, úgy jöttek értem a srácok egy presszóba, és addig győzködtek, hogy beadtam a derekam. — Nem sokáig játszott a lila-fehér együttesben. Hova helyezi az itt töltött másfél évet pályafutásában? — Itt indult el a pályafutásom, itt lettem labdarúgó. Nagyon szép emlékeket őrzök a városról és a csapatról. A társak befogadtak, én nem voltam annyira barátkozó típus, Árgyelán Mazsi és Szarvas Jani voltak a legjobb haverjaim. Az az Előre egy szenzációs csapat volt, fejben is jobbak voltunk mint a többiek, Pásztor edző hagyott bennünket játszani, és mi ezt élveztük. — Békéscsabáról a Vasashoz vezetett az útja, ahol szép sikereket ért el. Azt mondják, ott Ilovszky Rudi bácsival nagyon jó viszonyt alakított ki... — Valóban így van, az első évben mindjárt bronzérmesek lettünk. Ami Rudi bácsit illeti szinte a második apámnak tekintettem. Hozzá hasonló korrekt, egyenes emberrel nem is találkoztam a magyar labdarúgásban. Amikor elkerültem a Vasastól, akkor is gyakran hívott, és érdeklődött a hogylétem felől. A cikk a hirdetés után folytatódik — A Vasastól a Honvédhoz majd a Fradihoz került, később alacsonyabb osztályú csapatokban játszott Ausztriában és itthon. Ebbe a sorba illik bele, hogy 2007-ben, negyvenegyévesen Kaszaperre került. Hogyan emlékszik vissza erre? — Egy baráti kapcsolat révén kerültem a megye kettes együtteshez. Sok gólpasszt adtam és több gólt szereztem a csapatban. Emlékszem az egyik mérkőzésen 8—0-ra nyertünk, és mind a nyolc gólpasszt én adtam. — Néhány év óta edzősködik. Mi az edzői hitvallása? — Én játékosként is végig hajtottam a meccseket, és volt hogy nem ment a játék, de akkor is elszántan küzdöttem. Edzőként is ezt az utat járom, ezért nálam rosszul lehet játszani, de lélektelenül soha. Most az Olimpia Akadémia, a korábbi Olimpiakosz tizenkilencévesekből álló csapatának szakmai munkáját irányítom. Nagyon szeretek a fiatalokkal foglalkozni, mert ők még fogékonyak az újra.