Március 23-án, péntek este, a Duna TV 20 órakor kezdődő, Kultikon című szolgáltató magazinjában húzták ki a hétvégi békéscsabai drámaíró verseny témáját. A rendezvénysorozat ötletgazdájának, Siposhegyi Péternek a kisebbik fia, Zsolt kapta a feladatot, hogy a Magyar Nemzet Magazin mellékletéből, az egyébként még csak nyomdában lévő cikkek közül válasszon. A felkért alkotóknak, Egressy Zoltánnak, Garaczi Lászlónak és Szabó T. Annának a Nem vicces - bölcs vezérünk feje az ostornyélen című cikk alapján kell írniuk, mely a hatvan éve, 1952. március 9-én megnyílt, Rákosi Mátyás életét bemutató budapesti kiállításról szól.

A fiatalabbak kedvéért: Rákosi Mátyás a Magyar Kommunista Párt és a Magyar Dolgozók Pártjának első- és főtitkára, valamint 1952-ben és 1953-ban Magyarország miniszterelnöke volt. Nevéhez kötődik Magyarország egyik legsötétebb korszaka, bebörtönzésekkel, koncepciós perekkel, internálásokkal, kivégzésekkel, sok-sok ember emigrációra kényszerítésével - és személyi kultusszal: amit jelez maga a Kultikonban kihúzott cikk is, amely nem kisebb anomáliát idéz fel, mint egy kiállítást, amit egy regnáló pártfőtitkárról rendeztek.
Az 1952-es kiállítás, mint arról Wekerle ír cikkében, negyvenegy (!) termet ölelt fel. A hatalmas eseményt március 9-től június 30-ig tekinthették meg az érdeklődők - nem kevesebb, mint négyszázezren (!) látták. „A hetvenéves Sztálin 1949-es köszöntésének mintájára tető alá hozott tárlat két részből állt. Nyolc teremben Rákosi élettörténetét mutatták be, harmincháromban pedig a születésnapra készített ajándéktárgyak kaptak helyet", számol be róla a Magyar Nemzet újságírója, Wekerle. A Néprajzi Múzeum pedig most az egykori ajándékokból rendezett kamarakiállítást Rakosi60@neprajz.hu címmel, melynek nyitva tartását meghosszabbították egy héttel, április 1-jéig - így tehát még bárki megtekintheti a korabeli népművészeti alkotásokat.
A drámaíróverseny forgatókönyve szerint a szerzők péntek éjjel, a szállodai szobájukban írják meg darabjukat. A szöveg végére legkésőbb szombaton reggel 8 órakor kell kitenni a pontot. Délben kezdődnek a próbák: gyakorlatilag bő egy nap alatt jut el az előadás az olvasópróbától a bemutatóig. Azt is kisorsolták, melyik szerző szövege melyik rendezőhöz kerül, illetve, hogy melyik rendező melyik színészi csapattal dolgozik majd. Idén Csiszár Imrét, Koltay Gábort és Marton Lászlót hívták meg rendezni, akiknek hatfős színészi csapatokkal kell együtt működniük.
Változás a korábbi évekhez képest, hogy idén nincs titkolózás, ki melyik drámát írta - már a sorsoláson kiderült, melyik rendező kinek a darabját próbálja majd. Csiszár Imre Garaczi László drámáját fogja megrendezni, Cseke Katinka, Kara Tünde, Nagy Erika, Gerner Csaba, Tege Antal és Szabó Lajos színművészekkel. Egressy Zoltán darabját Marton László állítja színpadra Csomós Lajos, Gulyás Attila, Presits Tamás, Kiss Ramóna, Komáromi Anett és Liszi Melinda színművészekkel. Szabó T. Anna alkotását Gubik Petra, Fehér Tímea, Kovács Edit, Katkó Ferenc, Schlanger András és Vadász Gábor játsszák majd, Koltay Gábor rendezésében. Az írók maguknak húzhattak csapatot, míg a csapatokhoz rendezőket Liszi Melinda, a Jókai színház színművésze választott.

A drámaíró verseny Siposhegyi Péter végakarata szerint került Békéscsabára. 2010-ben és 2011-ben már bevált a helyszín, ezért ismét a Békés megyei város láthatja vendégül a programot. 2010-ben három vérbeli drámaíró (a vajdasági Brestyánszki Boros Rozália és Gobby Fehér Gyula, valamint az erdélyi Láng Zsolt), 2011-ben viszont olyan alkotók vállalták a feladatot (Karafiáth Orsolya, Kiss Ottó és Zelei Miklós személyében), akik még kevésbé vannak otthon a színház világában - remélve, hogy ennek köszönhetően új, friss szerzőket sikerül megnyerni a kortárs magyar színháznak.
A hármas bemutatóra vasárnap 18 órától kerül sor. Díjakat osztanak a legjobb férfi- és női fő- és mellékszereplőknek, jutalomban részesül a legjobb darab, a legjobb rendezés, valamint lesz közönség- és különdíj. A programról folyamatosan tudósít a jokaiszinhaz.hu és a barkaonline.hu oldal.
Az első reakciók az újsághír kihúzás után
Egressy Zoltán:
Szerintem egyetlen rossz dolog történhetett volna, ha azt mondják, írjon mindenki arról, amiről akar, ez esetben ugyanis óhatatlanul valami régi tervet, ötletet próbálna megvalósítani az ember, ami jó eséllyel nem sikerülne brilliánsan. Ebben a speciális, pár órás műfajban nincs különösebben jó vagy rossz téma, hálás kis szerepeket bármiből lehet írni. Vagy legalábbis meg lehet próbálni. Ebben a pillanatban az égvilágon semmi nem jut eszembe, elég konkrét a cikk, meglátjuk, mi sül ki belőle. Vagyis hát belőlem.

Garaczi László:
A sajtótájékoztatón és most, amíg vártunk a sorsolásra, többször is szóba került, hogy jó lenne, ha nem lenne túl speciális a téma (mondjuk: XVIII. századi afgán sajtszobrásznők múmiáira bukkantak Nepálban - bár ez így nem is annyira rossz), és hogy jó lenne, ha nem kapnánk politikai jellegű hírt. Mikor Zsolt kihúzta a papírt, és a műsorvezető felolvasta, első pillanatban csak a Rákosi nevet fogtam fel, és talán nem is örültem neki túlzottan, de mikor megértettem, hogy egy kiállítás lesz a témánk, azt gondoltam, ez nem is olyan rossz, valamiképp köze van a színházhoz. Viszont közben megint eltelt egy kis idő, persze semmi nem jutott még eszembe a darabról, a pánik éppen kezd eluralkodni rajtam, egyre nehezebben veszek levegőt, és érzem, hogy a gyomrom összeszorul a rettegéstől (jó, kicsit túlzok). Például az az egyik kérdés számomra, hogy lehet-e erről a témáról szarkasztikusan vagy ironikusan beszélni, vagy más tónust, stílust kellene találnom. Másképp: a kommunizmus történelem vagy politika, múlt vagy jelen? Ezt lehet, hogy el kéne döntenem még írás előtt. Vagy nem, ki tudja. Mindenesetre hamarosan belevágok...

Szabó T. Anna:
A téma jó és fontos, de nehéz - most nem azért, mint az eddigiek, amelyek hülyéskedésre csábítottak, hanem épp azért, mert ez komolyságra hív. Láttam diktatúrát közelről (Kolozsváron nőttem fel a hetvenes-nyolcvanas években), a nagy vezetővel kapcsolatos minden tárgy a szentség fényében ragyogott, és mindenki félt. Ez tényleg nem vicces, viszont nincs abszurdabb ennél, és ami abszurd, az hogyne lenne vicces. Akasztófahumornak hívják az ilyesmit. A színház nagyon bírja - de bírom-e én? Gyomorral? Haraggal? Szusszal? Hátha.